Rák
A Rákok május végén fellélegezhetnek, ugyanis végre learatják a babérokat, azzal a munkával amelyen már régóta dolgoznak. Néha úgy érezték, hogy nincs remény, ám most már látszik a fény az alagút végén és elismerik mind pénzben mind pedig egy jobb pozícióval a törekvésüket.
Végre elismered magadban , hogy jó döntés volt a nehezebb helyzetekben is kitartanod, és nem feladnod mert az elvégzett munka most méltó jutalmat hoz számodra. A szerencse a legtöbb dologban az életre kihatással lesz, hiszen májusban e mellé még a párkapcsolatodban is óriási változás áll be és nagyon komolyra fordulnak a dolgok. Akár még lánykérés is lehet a dologból!
Halak
A Halak szerencséje is elérkezik májusban méghozzá a kapcsolataikban lesznek nagy változások. Eddig mindenkit segítettek ahol csak tudtak, semmit nem várva cserébe, önzetlenül tették mindezt. Most viszont fordul a kocka és mindenki akin segítettél valamilyen módon most meghálálja neked ezt. Egy fantasztikus kezdeményezést követően téged ünnepelnek és éltetnek valamint számtalan ajándékban részesülsz.
Erre nagy szükséged volt már, hiszen visszahúzódó és szerény éned most végre kibontakozhat, és az elismerések hatására még jobbá és többé válhatsz. Ez számodra az igazi szerencse, hiszen bizonyosságot nyert, hogy ha jót adsz akkor azt is kapod vissza!
Ikrek
Az Ikrek az üzleti szférában lesz nagyon szerencsés, ugyanis a projekt amin eddig dolgozott most végre átadásra kerül május végén. Az év eddigi szakaszában csak ennek a projektnek szentelted az összes figyelmed és szabadidődet, de most végre elérkezett a nagy nap ahol begyűjtheted a jogos elismeréseket.
Feljebb a ranglétrán már nem tudsz jutni hiszen már a tetején vagy , de bónusz gyanánt rengeteg pénzhez jutsz a projekt sikere által. Mindenki veled akar dolgozni és jobbnál jobb ajánlatokkal halmoznak el. Csak győzz választani közülük! Számodra is bebizonyosodik, hogy a befektetett munka meghozza az elismerést amihez persze kell egy adag szerencse is!